Thursday, July 26

silent bedeutet still

múltkori koncertünk - melynek felvétele alig lejjebb hallgatható - után hoztam ki magammal elektromos hegedűmet. yamaha ev-205, silent violin. utazás után kicsit játszottam is rajta, majd mivel most az akusztikusat használom inkább, átpakoltam a cuccokat az egyik tokból a másikba. még múlt hétvégén meg is néztem, minden rendben volt persze. elhatároztam már korábban, hogy itt elviszem a yamaha szervízhez kivizsgálni a piezzo pickup problémáját, mely főleg a d húron jelentkezik. eléggé zavart már és úgy gondoltam, most hogy lehetőségem és pénzem is van erre, ezt meg kell tenni.

aztán ma reggel - részben piknik terveink okán - újra felnyitottam a tokot. át akartam tenni a brácsa vonómat az akusztikus hangszerhez. és alig hittem szememnek, mert ilyen esetet tényleg nem láttam még: tokban, mozdítás nélkül tárolva pattant el a húrtartó az e húr körül. persze az erők miatt a g húr is szakadt, viszont a többi el sem mozdult, sőt az a kifejezetten jó 440es most is. a húrtartó amúgy érdekes egy ketyere egy yamaha ev-205 hangszeren, ugyanis lejjebb, középen át van fúrva a potméter miatt, valamint földelés okán egy rézlap is helyezkedik pont a fa része alatt. a rézlap csak elhajlott egy picit, egyáltalán nem szakadt - ellenben az e húr körüli fa rész nem tartott tovább. meg is van szerencsére a lepattant darab, ott hevert a tok alján.

ennek tényleg semmi jele nem volt korábban. ám nagyon örülök, hogy csak most történt meg ez az eset: így már biztos, hogy hangszerészhez (és ehhez értő hangszerészhez) kell kerülnie a hangszernek. nem is biztos, hogy baj ez. bár a javítása nem lesz olcsó és egyszerű, bízom benne, hogy 500€ alatt mind a húrtartót, mind pedig a d és C húr rakoncátlankodó pickupjeit ki lehet cserélni. például a kiváló barbera pickupök egyikére, valahogy így. mégsem tehetem meg az ev-205tel, hogy annyi év után parlagon és javítatlanul hagyom.

viszont még egy lökést adott ez az eset egy már teljesen más felállású cucchoz: akusztikus brácsa minden sallang nélkül egy hozzá illeszthető dpa 4099V mikrofonnal. ez drágább megoldás és ugye a brácsa sem olcsó már, ám hosszabb távon könnyebben tartható karban és kevesebb a hibalehetőség.

No comments:

Post a Comment