Friday, June 8

klangfarbe

kihasználva az érdektelen pénteki napot - szinte minden kolléga lelépett du.3-ig - úgy döntöttem, tekerek egyet a Gasometerig. egész pontosan a 'D' blokk volt a célom: klangfarbe. ezt a boltot egyetlen valamelyest zenével, hangszerekkel foglalkozó embernek nem kell bemutatni Lajtától keletre, mert fogalom. az utóbbi tíz évben bedőlt magyar hangszerboltok többsége a thomann.de és klangfarbe.at létezésének esett áldozatul. a vásárlók nem, ugyanis ez a bolt pont hogy nem a lehúzásra, hanem a tisztes haszonra és korrekt tájékoztatásra épül.
bicajjal egyébként remek munka utáni gyakorlat a Gasometer, hiszen jórészt a Prater Hauptallee-n, autók által érintetlen majd 10 méter széles aszfalton lehet haladni. pillanatok alatt átértem, a bicaj/gyalogos híd a kanális és a Donaubahn felett pedig bámulatosan leegyszerűsíti az átjutást. jobban belegondolva az Arena-ba is ugyanezen az úton bicajozhatnék.
legalább 8 éve voltam először a klangfarbéban, amikor még a Margaretengürtel mellett lakott. ahhoz képest az új, többszintes bolt és raktár egyszerűen pazar, kifogástalan környezetben vár mindenkit. rengeteg hangszert ki lehet próbálni, rengeteg mindent meg lehet nézni, van kellő hely, nincs tolongás és okosan, témakörök szerint osztották részlegekre. tulajdonképp csak egy jó kábelt akartam venni a tegnap kiszállított basszgitáromnak, mivel elhatároztam, régi, kontaktos kábeleket nem hozok ide. így most cserélek vagy 6-7 zsinórt, a Klotz LaGrange szériát néztem ki. picit borsos, de most nem adom alább. ennek megfelelően a Genelec aktív stúdiómonitorokat is alaposan szemügyre vettem. nem annyira tudok még dönteni az Adam A7X és Genelec 8030A között, ám a mérleg nyelve egyre utóbbi felé dől. jobban pozicionálható, van mágneses védelme, musictech és soundonsound mind ezt tekinti mércének (bár elismerik az A7X érdemeit). tegnap Lacival pont arról beszéltünk, hogy gondolatban már mindkettőnk elköltött itt legalább kétezer eurót - végignézve mostani listámon, még az is lehet, év végére verni fogom ezt a lécet. más ember autót vesz, én hangfalat és kütyüket.

No comments:

Post a Comment